Soros szerint Trump egy szélhámos és diktátornak készül

Donald Trump diktátorszerepre készül és kereskedelmi háborút fog kirobbantani, ami Európát is súlyosan érintheti – jövendölte Soros György a davosi gazdasági fórumon.

Az amerikai választásokon amúgy Hillary Clintont támogató magyar milliárdos Trumpot szélhámosnak nevezte, aki nem készült valójában a győzelemre. Azonban az elnöki székből most kereskedelmi háborút készül kirobbantani, aminek drámai hatása lesz Európa gazdaságára.

Ugyanakkor Soros hite szerint Trump végül meg fog bukni, mivel a nézetei súlyosan ellentmondásosak.

Európa gazdasági így is kemény időknek néz elébe a katasztrófákkal teljes 2016 után, Európa népei elidegenedőben vannak és egyre inkább populista pártok szereznek előnyt.

A Brexitről szólva Soros kifejtette: valamikor 2019-2020 környékén történhet meg a szigetország kiválása az EU-ból, ám addigra már a jelenleginél is többen lesznek olyanok, akik visszacsinálnák majd az egészet.

Soros úgy véli: Theresa May brexitpárti kormánya nem húzza sokáig, így is éppen csak többségük van az angol törvényhozásban, ám a reálbéreket fölülmúló infláció és az életszínvonal romlása rövidesen kikezdi ezt a vékony parlamenti többséget is.

Valódi Hírek