Már Sólyomék szerint is katasztrófa a Fidesz kormányzása

Nő a feszültség az értelmiségben: még a konzervatív gondolkodók is forradalomról álmodoznak. Szerintük nyoma sincs a magyar sikerállamnak, az ország lassan, de biztosan hanyatlik.

Kemény kormánybírálatok hangzottak el a zömében volt fideszes értelmiségiek, így Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Csaba László, Jakab András, Jóri András, Kádár Béla, Mellár Tamás, Sólyom László, Tölgyessy Péter és Urbán László által alapított Eötvös Csoport rendezvényén.

fotó: 24.hu

A zömében konzervatív gondolkodóknak számító felszólalók egyike, Jeszenszky Géza szerint azon kellene gondolkodni,

„hogyan lehet eljutni oda, hogy a magyar társadalom rájöjjön, hogy a gazdasági helyzete messze nem olyan jó, mint amit a médiában hall”

– írta tudósításában a 444.hu.

A rendezvény egyik fő szónoka Mellár Tamás  volt. A korábban Fideszhez sorolt közgazdász volt KSH-elnök, majd a Századvég munkatársa is. Azonban a Századvéget azért hagyta ott, mivel Mellár megfogalmazása szerint az „egy pénzmosoda”.

Mellár szerint nincs éles határvonal a 2010 előtti időszak és a mostani időszak gazdaságpolitikájában: lényegében mindkét érában oligarchikus viszonyok épültek ki a gazdaságban. 2010 előtt egyes multinacionális cégek és a szocialista nomenklatúra egy része jutott meghatározó szerephez,  míg 2010 után csak annyi történt, hogy nemzeti színbe újracsomagolták ezt.

A számok tükrében nézve az oligarchák által eluralt magyar gazdaság totálisan versenyképtelen, valójában felemészti a közösség erőforrásait. A hetvenes években 1 százalékos növekedéshez 2,5 százaléknyi közösségi finanszírozás kellett. 2002 és 2010 között ez az arány 2,4 -re javult, Orbánék óta 3,5 tizedre romlott, azaz 10 százalék növekedés eléréséhez 35 százalék közösségi erőforrás-felhasználásra volt szükség, ami szimpla vagyonfelélés – vonta le a következtetést Mellár.

Mellár úgy látja, hogy értelmes gazdaságfejlesztési programokra lenne szükség, emelett sávos jövedelemadóra, az orbáni érában felhalmozott hatalmas vagyonokat pedig vagyonadó formájában kell visszaszerezni.

Csaba László közgazdazdász – évekkel ezelőtt még Orbán Viktor tanácsadója volt – szerint is súlyos a probléma. Magyarország lemaradása folyamatosan nő, amit az elhibázott magyar oktatás súlyosbít. Csaba László szerint a kormány növekedési prognózisai teljesen elhibázottak. Az ország nemhogy nem erősödik- ahogy a propaganda sulykolja – ám a nemzeti össztermék dollárban kifejezve már a 2008-as szintet sem éri el.

Az ország súlyosbodó gazdasági helyzete felett érzett értelmiségi aggályok abban is kifejeződtek, hogy eddig szervilis módon kormányhű Professzorok Batthány Köre a napokban magához képest meglepően kemény kijelentéseket tettek a kormány propagandájával és a korrupcióval szemben.

Valódi Hírek